Gazdaság

1600 milliárd forint kamatmegtakarítás

Az alapkamat 610 bázispontos csökkentése 2012 augusztusa és 2017 vége között 1600 milliárd forint kamatmegtakarítást eredményezett a költségvetés számára, egyedül 2017-ben 610 milliárd forint volt a kamatmegtakarítás, az idén várhatóan további 800 milliárd forintot spórolhat meg ennek hatására a büdzsé – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden a Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén.

A parlamenti testület a Magyar Nemzeti Banknak a 2017. évről szóló üzleti jelentését és beszámolóját vitatta meg, az annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot 10 igen és 3 nem szavazat mellett támogatta a bizottság.
A jegybank elnöke kérdésre válaszolva elmondta: a háztartások kezében lévő, mintegy 5700 milliárd forintnyi készpénzállományt csökkenteni kellene, kedvező lenne, ha annak egy jelentősebb részét állampapírok vásárlására fordítaná a lakosság.
Matolcsy György kiemelte: az államadósságban a devizaadósság most mintegy 18 százalékot tesz ki, “az lenne a kívánatos, ha ez az arány zéró, azaz 0 lenne.”

MTI

Szólj hozzá! Amivel nem sérted meg a másikat. Köszönjük.

Hozzászólás lezárva.